Üdvözöljük a Budafoki Úszóversenyzők Alapítvány Honlapján!
|
||||||
|
Üdvözöljük a Budafoki Úszóversenyzők Alapítvány Honlapján! A Budafóka XXII. Sportegyesület 2004.októberében alakult meg. Az Úszó szakosztálynak 35 leigazolt versenyzője van. Horváth Tamás vezető edző 3 éve vette át az úszószakosztály vezetését. Ma már országos és nemzetközi versenyekről is számos éremmel térnek haza úszóink. 2007-ben vettünk részt először országos bajnokságon, az első évben öt érmet szereztünk. Az idei szezonban még több munkával sikerült felülmúlni az előző év eredményeit. 2008-ban, összesen 14 érmet szereztünk.
A négy korosztályos országos bajnoki cím mellett, nagy eredménynek számít, hogy a csapat egyik fiatal tehetsége, az év egyik utolsó versenyén évjáratos csúcsot úszott 50 méter mellúszásban. 2008-ban vettünk részt először felnőtt, Rövidpályás Országos Bajnokságon, nemzetközi versenyen Bécsben voltunk a World Sports Fesztiválon, ahol tengerentúli versenyzőkkel is összemérhettük tudásunkat.
A szűkös anyagi lehetőségek miatt, a szülők közösen összefogva 2008-ban megalakították a Budafoki Úszóversenyzők Alapítványt. Az Alapítvány azért jött létre, hogy a Budafóka XXII. SE úszó versenyzőit segítse mind a felkészülésben mind a hazai mind a nemzetközi versenyekre való eljutásában. Támogatókat és szponzorokat keresünk, hogy az alapítvány céljait megvalósíthassa.
Az Alapítvány célja:
|
|||||
E-mail: admin@budafoki-uszok.hu
Copyright © 2008 Budafoki Úszóversenyzők Alapítvány ![]() |
||||||